Idén tavasszal örömmel fogadtuk a Hargita Megyei Gyógyszerész Kollégium tagjait hazánkban. Az MGYK Pest Vármegyei Szervezete és a Hargita Megyei Gyógyszerész Kollégium immáron 21 éve ápol szoros baráti és szakmai kapcsolatot egymással, ennek az együttműködésnek a jubileumi megerősítése tavaly ősszel ismételten aláírásra került.

 

A 13 tagú küldöttség egy része szerdán késő este érkezett, és csütörtökön indult a közös program egy visegrádi kirándulással. A visegrádi Fellegvár és annak állandó kiállításai megtekintése után készült a fotó, ahol a gyönyörű panorámában gyönyörködhettek a vendégek.

Délután a váci Városházán Inotay Gergely Ábel alpolgármester köszöntötte a vendégeket, hiszen Vác városa az erdélyi Székelyudvarhellyel testvérvárosi kapcsolatot ápol, így nagyszerű lehetőség adódott a testvérvárosi találkozóra is. A városháza dísztermében hangzottak el a köszöntők, az alpolgármester úr után dr. Hankó Zoltán a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, dr. Nagy Vilmos,  a Pest Vármegyei Szervezet Elnöke köszöntötte a vendégeket. A Hargita Megyei Gyógyszerész Kollégium leköszönő elnöke, dr. Melles Melinda PhD, majd az újonnan megválasztott elnök, dr. Székely Pál mondta el gondolatait, végül dr. Abrán Tünde hálával telt szavai zárták a köszöntőket, aki a testvérkapcsolat megalapításában is részt vett 21 évvel ezelőtt. Vác város Önkormányzata vendégül látta a résztevevőket, így egy kellemes állófogadással zárult az este, melyhez a kellemes háttérzenét Krajczár József zongoraművész szolgáltatta.

 

Pénteken délelőtt szakmai továbbképzés kezdődött, ahol az erdélyi kollégák több, mint ötven Pest Vármegyei gyógyszerész kollégával közösen pontszerző szakmai előadásokat hallgathattak meg, érdekes kulturális programokkal tűzdelve. A továbbképzésnek a gyönyörűen felújított PüspökVác  Látogató- és Rendezvényközpont adott helyszínt. Innen rövid sétával elérhető volt a Püspöki Palota, a Memento Mori kiállítás és Sajdik Ferenc karikatúrájából összeállított kiállítás is. Az este kellemes baráti vacsorával zárult.

 

Szombaton a Parlament látogatáson vett részt a küldöttség, a Pest Vármegyei gyógyszerészekkel közösen. Ebéd és egy nagy séta zárta a közös programot a budai Várban.

 

Reméljük, mindenki feltöltődve, élmenyekkel gazdagon zárta ezt a csodás hétvégét!