BESZÁMOLÓ AZ MGYK PEST MEGYEI SZERVEZETÉNEK SZEPTEMBERI ELNÖKSÉGI ÜLÉSÉRŐL

Az MGYK Pest Megyei elnöksége dr. Nagy Vilmos elnök vezetésével 2021. szeptember 22-én tartotta soron következő ülését, melynek összefoglalója olvasható itt.

Dr. Nagy Vilmos elnök köszöntötte az elnökség megjelent tagjait, és megállapította, hogy az elnökség a megjelent 6 elnökségi taggal szavazat- és határozatképes. Az elnökség a határozatképességét az ülés végéig megőrizte.

Az elnök ismertette a meghívóban kiküldött napirendi pontokat, és elnökség a napirendet egyhangúlag elfogadta.

Az elnöki tájékoztatóban először részletes tájékoztatót adott a Bükkábrányban 2021. 08. 25-én megtartott kommunikációs tréningről. Az országos szervezet segít felkészülni a vezetőknek arra, ha interjút kérnek, vagy nyilatkozni kell, akkor ez professzionális módon történjen

Az egészségügyi intézményekben történő maszkviselésről szólt a következő téma. a személyi jogos gyógyszerész a munkatársainak előírhatja a maszkviselést és kérheti a betegeket a maszkok használatára.

Szó volt az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásáról is. 2021.09.20-án pro memoria – utolsó figyelmeztetés ment ki e-mailben a gyógyszertáraknak.

A Gyógyszerész Hírlapban megjelent egy tájékoztató a 2021-es egyetemi felvételi eredményekről. A felvettek száma megközelíti a négyszázat, ugyanakkor több éves tapasztalat, hogy egy részük el sem kezdi az egyetemet, de azzal is számolni kell, hogy nagy a lemorzsolódás. „Megfelelő intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a felvettek száma és minősége is megfelelő legyen”.

A szakképzési rendelet szerint 2025.január elsejével minden gyógyszertár vezetőnek szakképesítéssel kell rendelkeznie. Ehhez 2021. szeptember 1-gyel kellett elkezdeni a képzést. Az egyszemélyes gyógyszertár vezetőinek nem engedi a szabályzat a gyakorlati idő igazolását. Mivel 2021. szeptember az utolsó beiskolázási lehetőség arra, hogy 2025. január 1.-ig meg tudják szerezni a megfelelő szakképesítést azok, akiknek szükségük van rá, továbbá a szakképzés struktúrájának módosítása sem tűr halasztást, az elnök külön egyeztetést kért az illetékes egészségpolitikai vezetéstől azért, hogy a szükséges módosítások megjelenhessenek. Az elnök ígéretet kapott a probléma rendezésére.

Az elnöki beszámolóban szó volt még arról, hogy a GVH piacfelügyeleti eljárást folytat Phoenix Pharma Zrt-vel és a Hungaropharma Zrt-vel szemben. Az eljárásról most még bővebb információ nincs. A kamarai elnök meghívottja volt a MESZK július 31-i nagygyűlésének, ahol köszöntő elmondására is felkérték. Fontos kérdés volt még a stratégiai listára kerülő gyógyszerek kötelező készlettartása. A kamarai álláspont szerint ez jelentős többletköltséggel járna a gyógyszertárak számára, ugyanakkor érdemi forgalmi átstruktúrálódással nem járna. A kistelepülések gyógyszertárai számára működést is ellehetetlenítheti a felesleges készlettartás. Több alkalommal volt egyeztetés a kezdeményezésről az ITM-mel és az EMMI-vel is.

Az EMMI-be egy alapítvány előterjesztést nyújtott be Mobil Patika Projekt elnevezéssel mobilpatika hálózat létrehozásár, amelyet az EMMI előzetes véleményezésre a Kamarának megküldött. A Kamara által kialakított testületi véleményt az EMMI respektálta és a kért támogatást a projekthez nem biztosítja.

Szeptember a vérnyomásmérés hónapja! A kérés az, hogy a gyógyszertárakat is aktívan kapcsolódjanak be a programba.

Curriculum reform közösen a 4 egyetemmel. Cél, hogy már a képzés is a közforgalmú munkaerő minőséget javítsa.

Szó volt a „Kiváló Gyógyszerészi Gondozási Díj” és a „Kiváló Gyógyszertári Asszisztensi Díj” újragondolásáról, a gyógyszerészet FIP részvételében való MGYK képviseletről és a Kamarai ifjúsági program indításáról is.

Az országos elnökségi ülés még az alábbi témákat érintette:

  • Kisforgalmú gyógyszertárak adatvédelmi tevékenységének támogatása
  • Keretszerződést köt a kamara a KOMPLEX Kamarai Kft-vel. kedvezményes csoportos élet- és balesetbiztosítás megkötésére.
  • Kamarai javaslat a gyógyszertárak vakcinációban való részvételére.
  • A Kamara kommunikációs stratégiájának fejlesztéséről
  • Az Ifjúsági Állandó Bizottság (IÁB) fiatal gyógyszerészek körében végzett felmérésről, mely a Gyógyszerészi Hírlapban lesz publikálva.
  • Az asszisztensképzés kamarai koncepciója is készül.
  • Adherencia konferencia is szervezés alatt van Somogyi Orsolya– „A Jövő rajtad is múlik” címmel.
  • Elindul a kamara YouTube csatornája. Audiovizuális tartalom megjelenítésnek eszköze lesz.
  • Az irodai beszámolóban elhangzott, hogy 19 új tag jelentkezett a Pest Megyei szervezetbe, 1 tag átjelentkezett másmegyébe és 2 tag elhalálozott. 15 elmaradás van tagdíjfizetésben, akik a 2. felszólítást is megkapták.

 

Az elnök beszámolója után a napirendi pontok kerültek sorra. A 2. napirendi pont az iroda felújítással kapcsolatos további teendőkről szólt. A beérkezett árajánlatokat és terveket a megbeszélés szerint a novemberi küldöttgyűléssel kell ismertetni, és végleges döntést a közgyűlés határozata alapján hozni.

A 3. napirendi pont az őszi küldöttgyűlés előkészítése volt. A kijelölt dátum 2021. november 17. szerdai nap. A köldöttgyűlésen Etikai Bizottsági tagot kell választani, illetve a napirendi pontokat megtárgyalni. Az elfogadott napirendi pontok a következők:

  1. Tájékoztató
  2. 2020. évi elszámolás
  3. 2021. évi költségvetési terv
  4. 2022. évi költségvetési terv
  5. Irodavezetői státusz
  6. Irodafelújítás
  7. Etikai Bizottság tagválasztás
  8. Pest Megyei Gyógyszerészekért Alapítvány alapító okiratának módosítása
  9. Hévízi üdülő használatba adása
  10. Békéshelp Kft. tagrész vásárlás
  11. Egyebek

A 4. napirendi pont: tulajdonrész vásárlás a Békéshelp Kft.-ben témáról szólt. A négy alapító megye mellett a többi megye egységesen 50.000 Ft tagrészt vásárolna. A döntés meghozatala szintén az őszi küldöttgyűlésre vár.

  1. napirendi pont a tagdíj rendszer reformja volt. A megyéknek a javaslatokat már le kellett adni, és ezen javaslatok alapján történt egy megbeszélés az országos elnökségi ülésen. Született 5 olyan javaslat, amelyet a kamara szakma politikailag elfogadhatónak tart ezek közül, ezek kerülnek a küldöttgyűlés elé:
  2. A tagdíjak két évre történő fixálása (Pest megye adta be ezt a javaslatot)
  3. A kedvezményes személyi jogos tagdíj határértékének növelése (Pest megye adta be ezt a javaslatot). A lényege, hogy 12 millió Ft/hó nettó forgalomnál alacsonyabb forgalmi kategóriájába eső gyógyszertárak személyi jogosaira megállapított kedvezményes tagdíj esetében a forgalmi hatás emelése mindenképpen indokolt legfeljebb 20 millió Ft/hó mértékig.
  4. Ügyeletes személyi jogos kedvezményes tagdíja.
  5. A saját jogon, vagy vállalkozás keretében gyógyszerészi helyettesítést végző gyógyszerészek kamarai tagdíja. (a köztes személyi jogos díját fizetnék a garantált bérminimum 27%-a)
  6. A nem egészségügyi tevékenységet folytató gyógyszerészek tagdíja.

A határozatban az elnökség elfogadta, hogy a Pest Megyei Gyógyszerészkamara elnöksége abban az esetben tud egyetérteni a kiküldött határozati javaslattal, ha a 3. pontban az ügyeleti tagdíj kedvezmény kizárólag azokra vonatkozik, akik kötelezve vannak az ügyelet ellátását nem önként vállalták, valamint 10% engedményt határoznak meg az alkalmazotti és nem gyógyszerészi tevékenységet folytató gyógyszerész kategóriában.

A 6. napirendi pontban az ülésen a továbbképzéssel kapcsolatos feladatokról beszéltek. a tagok. A kommunikációs előadások összeállításra kerültek. Négy előadóval 45 perces előadásokkal, akkreditált képzés. 2021. november 20-re van meghirdetve.

A 7. pont a Pest Megyei Gyógyszerész Alapítvány GDPR szabályzatának előkészítése volt. Az elnökség felkérte Kostyalikné dr. Berinszki Editet, hogy a szabályzat elkészíttetését indítsa el.

A 8. napirendi pont a hévízi üdülőingatlan használatba adási szerződésének hosszabbítása küldöttgyűlési hatáskör, így annak tárgyalása is november 17-én lesz.

A megbeszélés végére a 9. napirendi pontban az Egyebek témakörben szó esett a Grandexpóról. a Web-tér rendelés lehetőségéről és a lakóhely közeli alapellátás kérdéséről.

Jó munkát és kellemes napot kívánunk mindenkinek!

Fekete Enikő