Az októberi elnökségi ülés az Országos Kamara tárgyalójában került megrendezésre, mert a Dembinszky utcai iroda felújítása megkezdődött. Az elnökség 5 tagja vett részt az ülésen, és jelen volt még dr. Borotsek Réka a Felügyelő Bizottság elnöke, Borotsekné dr. Egri Ágnes az Etikai Bizottság elnöke és dr. Dér Péter a MGYT Pest Megyei Szervezetének elnöke is.

Az elnöki beszámolóban az országos elnökségi ülés témáját ismertette dr. Nagy Vilmos elnök úr. Ezek közül a legfontosabbak:

  • Október 22-én folytatódott a GYSE megbeszélés, 27-én beküldésre a kamarai koncepció az álamtitkárságra. Az államtitkár a GYSE szereplőktől is bekérte a koncepciókat, ezért várhatóan elkezdődnek az egyeztetések.
  • Az idei gyógyszerészbál lehetséges helyszíne Lakitelek lehet, a Hungarikum Liget.
  • Október 4-én Süveges Gergő tartott kommunikációs tréninget a kamarai vezető tisztségviselőknek.
  • Október 7-én a belügyminiszter válaszolt a magisztrális készítményekkel kapcsolatos beadványra: a szükséges rendeletmódosítás idén megjelenik, a magisztrális díjak rendezésére – annak költségvetési vonatkozásai miatt – jövőre kerülhet sor. Egyeztetés történt Takács Péterrel is, hogy ez januárban azonnal meg is történhessen.
  • Október 10-én dr. Tulok László találkozott dr. Hankó Zoltánnal, és a helyettesítő gyógyszerészek petícióját leadták a kamarának. Alapvetően csak a díj mértékét sérelmezik. Munkabizottság alakult meg, ami a decemberi küldöttgyűlésre kidolgozza a részleteket.
  • Október 12-én Youtube megbeszélés volt:
    • asszisztensi motivációs filmek készülnek (asszisztensek + szakasszisztensek részére)
    • gyógyszerészek pályaválasztáshoz 4 motivációs kisfilm (ipar, egyetem, klinika, gyógyszertár)
    • 8 gyógyszertári kisfilm készül az adherencia program folytatásához, ami 8 valós gyógyszertári helyzetet dolgoz fel.
  • Október 13-án volt egyeztetés Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel a gyógyszertárak gazdasági helyzetével kapcsolatban, elsősorban a rezsidíjak kompenzációjáról esett szó. A kamara elnöke jelezte, hogy sok kis gyógyszertár zárhat be. Elkezdődik a vállalás és a kérés kidolgozása.

Az elnökségi ülésen 12 határozat született a tagdíjhátralékok miatti tagság megszüntetéséről.

A harmadik napirendi pontban dr. Kántor Attila alelnök úr részéről a 2023-as költségtervezet sarokszámai kerülte bemutatásra az alábbi megjegyzésekkel:

  • magasabb postaköltség – választások lesznek, sok értesítő kerül kiküldésre
  • magasabb banki költségekkel kell számolni
  • magasabb közös költség várható az energiaárak emelkedése miatt
  • munkabérek emelése – 5 és 10%-os emeléssel érdemes kalkulálni
  • megyei tisztújításra költséget elkülöníteni (1 MFt)
  • a 13 MFt felújítási költség lehet, hogy 2022-23 között fog megoszlani a munkavégzés ütemétől függően
  • bevételeknél a Galenus osztalékkal egyelőre információ hiányában nem lehet számolni
  • a tagdíj bevételek csökkenni fognak, de a 3%-os tartalékot nem kell befizetni, így a tagdíj bevétel összességében nem változik

Az Őszi szüreti mulatság költségelszámolása is megtörtént, a rendezvénynek 50 fő résztvevője volt, a meghívott vendégek egy részének a szállásköltségét is a szervezet vállalta.

Ezután a rendezvényszervezési szabályzat tervezet került napirendre, mely lépésről lépésre tartalmazza szervezési feladatokat, hogy a rendezvények szervezése jövőben még gördülékenyebben történhessen.

  1. november 18-19-20-21-én lenne az őszi továbbképzés időpontja. A rendezvény on-line kerül megtartásra, a tervek szerint péntek délelőttól hétfő estig nézhetők meg az előadások, majd tesztírással zárul a program. A témák a tavaszi előadás után beérkezett visszajelzések alapján kerültek kiválasztásra a legnagyobb érdeklődésre számon tartottak közül. Az előadássorozat különlegessége, hogy az aktuálisan felmerülő etikai kérdésekből is összeállításra kerül három rövid blokk.

A soron következő őszi küldöttgyűlés időpontja 2022. november 28., hétfő 16:00 óra. Előtte kerül a novemberi elnökségi ülés megtartásra. Helyszín: Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont

Napirend:

  1. Tájékoztatók
    1. Elnöki beszámoló – előterjesztő: dr. Nagy Vilmos elnök
    2. Az MGYK Pest Megyei Szervezetének költségvetési helyzete (2022. 01-10.hó) – előterjesztő: dr. Kántor Attila alelnök
    3. Felügyelő Bizottság beszámolója – előterjesztő: dr. Borotsek Réka FB elnök
    4. Etikai Bizottság beszámolója – előterjesztő: Borotsekné dr. Egri Ágnes EB elnök
    5. Pest Megyei Gyógyszerészekért Alapítvány beszámolója – előterjesztő: Kostyalikné dr. Berinszki Edit kuratóriumi elnök
  2. évi költségvetési terv
    1. évi költségvetési terv – előterjesztő: dr. Kántor Attila alelnök
    2. Felügyelő Bizottság beszámolója – előterjesztő: dr. Borotsek Réka FB elnök
  3. Iroda felújításának beszámolója – előterjesztő: Nagy Vilmos elnök
  4. Hévízi ingatlan felújításának beszámolója – előterjesztő: Nagy Vilmos elnök
  5. Egyebek

 

Az utolsó két napirendi pont az iroda felújításról és a hévízi nyaraló felújításáról szólt. Az irodai munkálatok megkezdődtek. A fűtést biztosító klímák szerelése, és a hozzá kapcsolódó villanyszerelései munkák megkezdődtek. A nyaraló korszerűsítéséhez szükséges munkák árajánlatai is beérkeztek. Az apartman a jövő évi szezonban egy még kényelmesebb, korszerűbb környezetben fogadhatja a pihenni vágyókat.